Ingatlanos cikkek:

Itt a fiatalok soha vissza nem térő lehetősége?

Szerző/Forrás: www.portfolio
Dátum: 2015-01-15

Itt a fiatalok soha vissza nem térő lehetősége?Tovább javult az első lakásukat megvásárlók helyzete a tavalyi évben, derül ki az FHB legfrissebb elemzéséből. A hitelezési környezet javulása, az alacsony inflációs szint és a munkalehetőségek bővülése egyaránt kedvezőbb helyzetbe hozták a vásárlók ezen körét. 2014-ben már mindössze 1,13 havi jövedelemből megvásárolható volt egy lakás egy négyzetmétere, míg 2007-ben ezért még majdnem két hónapig kellett dolgozni.Ugyanakkor nem érdemes a végtelenségig várni a vétellel, a lakáspiacon várható fordulat miatt, elképzelhető, hogy most van mód a legkedvezőbb ár-jövedelem arányok mellett lakást venni. 

Az Első Lakásukat Vásárlók (First Home Buyers) helyzete tovább javult 2014-ben. A hitelezési feltételek kedvezőbbé válása, a munkalehetőségek bővülése, illetve az alacsony inflációs szint egyaránt kedvezőbb helyzetbe hozták az első lakásukat megvásárolni szándékozók csoportját.

A 2008-ban kirobbant válság hatására bekövetkezett jelentős ingatlanár-csökkenés, úgy tűnik, a végéhez ért, az első lakásukat keresők által preferált ingatlantípusoknál az árak elérték a mélypontjukat, és az elmúlt hónapok tapasztalatai alapján országos szinten is lassú emelkedésbe kezdhetnek. A lakásárak jövedelemhez viszonyított arányának mutatóját 2014-ben további enyhe pozitív irányú elmozdulás jellemezte a 2013-as szinthez képest, de a várható lakáspiaci fordulat, és a jövőre nézve emelkedésbe kezdő árak miatt könnyen lehet, hogy most van mód a legkedvezőbb ár-jövedelem arányok mellett lakást megvásárolni. Az első lakást vásárlók számára ez a helyzet kedvező, hiszen ők nem szenvedik el a lecsökkent árak miatti veszteséget, hanem az alacsony árszintből profitálnak. 

Itt a fiatalok soha vissza nem térő lehetősége?


Több pénzből lehet vásárolni

A lakásárak és a jövedelmek egymáshoz viszonyított alakulása alapján elmondható, hogy a lakásvásárlók egyre kedvezőbb helyzetbe kerülésének immár 6 éve töretlen trendje 2014-ben is folytatódott. Míg a válság előtt, 2007-ben több mint 1,9 hónapnyi jövedelemért lehetett egy lakás négyzetméterét megvásárolni, de még 2012-ben is több mint 1,3 hónapnyi jövedelemre volt szükség, 2014-ben 1,13 hónapnyi jövedelemért már hozzá lehetett jutni egy lakás egy négyzetméteréhez. 2013-ban még 10 százalékos volt a pozitív irányú elmozdulás, 2014-ben már csak valamivel 3 százalék alatt volt a javulás mértéke. Ez részben annak köszönhető, hogy a lakásárak a tavalyi 2 százalékkal szemben idén már várhatóan nem veszítenek értékükből, míg a jövedelmek mind a két évben nagyjából 3 százalék körüli mértékben bővültek. 

Itt a fiatalok soha vissza nem térő lehetősége?


Egyre olcsóbbak a hitelek

Tavaly az inflációval párhuzamosan csökkentek a betéti és hitelkamatok, mindkét hatás kedvez a lakáspiac élénkülésének. A Magyar Nemzeti Bank adatai alapján folytatódott ez a trend, 2014 augusztusában a lakáscélú hitelek átlagos THM szintje már csak 6,8 százalék volt .

A jelenlegi piaci kamatkörnyezetben az ügyfelek által igényelhető lakáshitelek kamata alacsony szintet mutat. A korábban "álomszerűnek" tartott, 6% alatti kamat ma már szinte mindennapos. A hitelek terhei, 2014-ben tovább csökkentek, jelenleg a 2005-2006-os szinten állnak.

2014-ben komoly fellendülés volt tapasztalható a hitelezési piacon, a hitelkihelyezések már az év első felében meglódultak. 2014 novemberében a hazai piacon újonnan folyósított lakáscélú hitelek összege 21,8 milliárd forint volt, míg 2013 novemberében az összeg még csak 13,8 milliárd forintra rúgott. Az élénkülés elsősorban a csökkenő kamatkörnyezetnek, illetve a növekvő bizalomnak köszönhető, emiatt várható, hogy 2015-ben is folytatódik.

Milyen támogatások vannak?

Az Első Lakásukat Vásárlók számára a hitel nyújtotta lehetőségek mellett fontos szerep jut az állam által jelenleg is nyújtott támogatásoknak. A lakáshoz jutást elősegítő programok nem változtak jelentősen 2013-hoz képest, melyen belül számos elem kimondottan az első lakásukat vásárlókat segíti

Itt a fiatalok soha vissza nem térő lehetősége?

*A fenti ábra az állami támogatás mértékét mutatja egy tipikus lakás esetén, 10 millió forintos hitelre. A folyamatosan fizetett támogatásoknál az ábra korábbi megjelenéseivel összhangban az igényelhető összegek jelenértékei kerültek feltüntetésre. Az új lakásokra igénybe vehető támogatások az új lakások teljes lakáspiaci forgalomból való részesedésével kerültek súlyozásra.

A támogatások közül a legnagyobb részt a kamattámogatott hitelek képviselik, 10 millió forintos hitelnél ez körülbelül 1,07 millió forintot jelentett 2014-ben, a lakástakarék-pénztárak révén körülbelül 440 ezer forint jelenértékű állami támogatás szerezhető meg, míg a vissza nem térítendő támogatással, új lakásokra érvényes lakásépítési támogatással (szocpol) egymillió forintnyi támogatást kaphatnak, akik jogosultak rá.

Szintén az első lakást vásárló korosztályt segíti, a 35 évesnél fiatalabbak esetében érvényesilletékkedvezmény, valamint ennek a pótlékmentes részletfizetési lehetősége. Összesen tehát egy 10 millió forintos hitelre, egy tipikus lakás esetén 2014-ben 1,74 millió forint volt a lehetséges állami támogatások mértéke, ami körülbelül a 2005-2008-as szinttel egyezik meg. Ez a jövőben tovább nőhet, a megjelent jogszabály változás szerint júliustól használt lakásvásárlásra és bővítésre is lehet vissza nem térítendő állami támogatást igényelni, vagyis ismét elérhető lesz a "félszocpol", új nevén a CsOK - Családi Otthonteremtési Kedvezmény. Fontos változás még, hogy már egy gyermek esetén is igényelhető (jelenleg két gyerekhez kötött), valamint a támogatással érintett lakás minimális alapterülete is csökkenni fog 60-ról 40 nm-re. Előzőek miatt a támogatás összege 500.000 Ft-tól indul (jelenleg 800.000 Ft).

A lakásvásárlás könnyítését célozta két idén életbe lépett adóváltozás, mely értelmében a munkáltatók mentesülnek az adófizetési kötelezettség alól a lakásvásárláshoz vagy a meglévő lakáshitel törlesztéséhez nyújtott támogatás esetén. Az adómentességhez azonban több feltételnek is meg kell felelni, többek között egy személy 5 év alatt maximum 5 millió forintos lakáscélú támogatáshoz juthat hozzá adómentesen (több munkáltató esetében is), és a támogatás mértéke nem lehet több mint a lakás vételárának vagy az építés költségének 30 százaléka, de a szabályozás a méltányolható lakásméretet illetően is tartalmaz megkötéseket.

További ingatlan cikkek >>>