Ingatlanos cikkek:

Legyen kicsi és inkább új

Szerző/Forrás: www.portfolio
Dátum: 2016-12-16

Legyen kicsi és inkább újCsökkent a kereslet a nagyobb alapterületű otthonok iránt, ezzel párhuzamosan azonban egyre többen vágynak 50 négyzetméteresnél kisebb lakásra - derül ki az Otthontérkép legfrissebb elemzéséből. Az új építésű és újszerű lakóingatlanok népszerűsége 2016-ban 10 százalékkal csökkent, a negyedik negyedévben azonban növekedésnek indult.

A lakástípusok keresettsége többféle tényező függvénye, melyek együttesen alakítják, hogy trendszerűen éppen milyen ingatlanokat szeretnének vásárolni az emberek. Ilyen markáns tényező például a szezonalitás, hiszen a nyári hónapokban inkább az egyetemre készülők szülei aktívak a piacon, akik első lakásként feltehetően kisebb alapterületűt vásárolnak.

Hasonlóan erős befolyással bír az állami támogatás rendszere is. Az év első felében, a csok hatására 2-3 százalékkal többen kerestek a nagyobb alapterületű ingatlanokra, hiszen ekkor még az alapterület szempontjából is szigorúbb feltételekkel kellett számolniuk az igénylőknek. Ennek következtében azonban visszaesett a kisebb lakások iránti kereslet.

"Magyarországon a legfontosabb probléma a lakáspiacon nem a darabszám hiánya, hanem a meglévő állomány átlagos mérete és minősége. Az új lakóházak építése lassú, de kis lépésekkel folyamatosan tud javítani a helyzeten, elsősorban a minőségen. A teljes megújulás viszont még nagyon messze van annak ellenére, hogy a lakosság nagy számban újítja fel otthonát. Nem csoda, hogy jelenleg a hazai felső- és középosztály, illetve számos külföldi magánbefektető által generált piacon jelentős az újszerű és új építésű lakások kereslete. A befektetni vágyók körében pedig a legnépszerűbbek a kisebb, 1 vagy 1,5 szobás lakások."- mondta el Ditróy Gergely az Otthontérkép vezető elemzője. 

 


Legyen kicsi és inkább új

Az igénylés körülményeinek tisztázódása, az egyéb állami intézkedések és a piaci felhajtás azonban kemény áremelkedést idézett elő, ami visszavetette a lakásvásárlókat, hiszen ha drágább az alapterület akkor logikus megoldás, hogy kisebbet kell keresni. Ennek következtében 2016 februárjától decemberig csaknem 9 százalékkal többen kerestek az 50 négyzetméter alatti otthonokra. Ez azonban a keresőket egy egyszerű közgazdaságtani törvénybe kényszeríti, miszerint minél nagyobb a kereslet egy termék iránt, annál magasabb árra lehet számítani.

Legyen kicsi és inkább új

A legmagasabb mértékű otthonteremtési kedvezmény 3 gyermek vállalása és új építésű ingatlan vásárlása esetén vehető igénybe. Az év eleji csok-lázban 4 százalékkal többen érdeklődtek az új építésű és az újszerű otthonok iránt, ezzel egy időben azonban a felújított és jó állapotú ingatlanok kereslete csökkent. Az új lakások ősz elején érték el a mélypontot, de azután ismét emelkedni kezdett az ilyen irányú keresések száma, aminek hátterében a lakóparkok intenzív kommunikációja állhat, illetve az, hogy kezdik megtalálni célközönségüket az ilyen típusú ingatlanok.

További ingatlan cikkek >>>